Ma szuperül csináltam mindent, ilyen is régen volt már :D Sőt, kicsit túl is teljesítettem, mert elég kevéske lett az össz. kcal, de csak azért mert elég lightos ebédet főztem, ami azért ritka :)
Ééééééés ma bevetettem a turmixot is :) Hát nem vagyok elájulva az ízétől :/ Igaz vízzel kevertem ki kezdésnek, holnap kipróbálom tejjel, hátha jobb lesz. Egyébként csak rövid időre teltem el tőle, utána simán vacsiztam is, remélem hosszú távon ennek nem lesz hízás az eredménye... de nem szaladok ennyire előre, most nagy reményeket fűzök hozzá h így sikerül egy kis izmot nyernem, még ha ezáltal többet is fog mutatni a mérleg :) Próbálok a tükörre fókuszálni, úgyis az a lényeg!
Torna persze nem az lett amit terveztem :D Nem kardioztam kivételesen, nem volt sok időm... de azért heti 2-3 alkalommal jó lenne azt is csinálni. Úgy megszoktam már, és meg is szerettem az az igazság. RR van 5 perced comb részt csináltam 3 kört, majd PE has-far a zóna1 dvd-ről. Nagyon jól esett :) Rég csináltam már ezt, most jól jött, és így ebben a 35-40 percben szinte mindenre dolgoztam egy kicsit :)
És most úgy néz ki hamarosan szert tehetek az összes többi PE tornára, teljesen fel vagyok villanyozva :) Ezúton is hálás köszönet Évinek!! Jó érzés h vannak még ilyen segítőkész és önzetlen emberek!
Alig várom h kipróbáljam a többit is, nagyon kíváncsi vagyok mikorra lesz látható eredménye az alakformálásnak és a turmixnak!
75. nap (53 kg) | ||
Reggeli: | kcal | ch |
60gr rozskenyér | 160 | 40 |
joghurtos delma (kb 15 gr) | 50 | |
3 sz pulykamell sonka | 30 | |
1 sz lapka sajt | 56 | |
1 sz kaliforniai paprika | 15 | 2 |
Tízórai: | ||
Tejeskávé | 46 | 4 |
Ebéd: | ||
1 tányér tökfőzelék | 140 | 16,1 |
csirkepörkölt | 120 | 2 |
Uzsi: | ||
natúr joghurtos túró (2 evk túró + pici joghurt) | 80 | 4 |
1 kisebb banán | 105 | 27 |
Vacsi: | ||
fehérje turmix vízzel | 121 | 5 |
1 sz rozskernyér (45gr) | 117 | 24 |
joghurtos delma (kb 15 gr) | 50 | |
2 sz pulykamell sonka | 20 | |
kb 15 gr sajt | 80 | |
1 sz kaliforniai paprika | 15 | 2 |
1205 | 126,1 |
Egyébként összességében nincsenek túl jó napjaim, nem életmód, de nagyon aggódom, mert Aisa csúnyán kiütéses lett, már voltunk vele 2 orvosnál is, de csak találgatnak, össze vissza kenőcsöket írogatnak, a helyzet meg egyre csak romlik, terjednek a kiütések én pedig kétségbe vagyok esve, mert fogalmam sincs mi okozza :( Tehetetlen vagyok és ez a legrosszabb :( Holnap elvisszük egy harmadik orvoshoz is, és csak remélni tudom h végre vmi történni is fog, mert nem szeretném megvárni h az egész teste csúnya kiütéses legyen :( Ráadásul ma 2 szurit is kapott, szegény kis Bogárkám...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése