Hogy megy az idő...
Ma már egy fokkal jobban ettem, de még mindig sok... Ez a két fogásos ebéd miatt van, hiába leves a leves, azért csak megnyomja kicsit a kalóriát... Holnap csak egy kis lightos zöldbab főzeléket tervezek főzni, feltétnek egy kis csirkemell pörkölttel, ez úgyis 2 napi kaja lesz, hátha kicsit sikerülne fogyni a hétvégi adatküldésre...
Elég pocsék volt egyébként ez a mai nap, már csak azért is, mert az éjjel szinte egy szemhunyásnyit sem tudtam aludni, és ez már napok óta így megy, de ma már ott tartottam h kiültem a nappaliba olvasni az éjszaka közepén, mert nem bírtam már tovább az ágyban vergődni... Legalább 2 órán keresztül szenvedtem mire sikerült vissza aludnom és ekkor már kb hajnal 5 óra volt... Szóval egész nap csak árnyéka voltam önmagamnak :( Tornára is nehezen vettem rá magam, ráadásul Apper később is ért haza, így időm sem maradt az előírt tervhez, de őszintén szólva kedvem sem... Képtelen voltam a 20 perces kardio intervallum után még 26 percet a földön vergődni :/ Szégyellem magam emiatt, de úgy döntöttem nem erőltetem, mert annak úgysem lenne sok értelme, a lényeg h a kardio megvolt, a cél most úgyis a zsírégetés! És nem is fogok ebből ügyet csinálni ha csak ennyire marad időm v kedvem, mert a semmitől ez is több, amit ugye eddig csináltam... Ha csak napi 20 percem van, akkor annyi, azt igyekszem jól csinálni és kész. Sztem múlt héten kicsit meg is erőltettem magam h heti 3x 40-60 percet tornáztam, lehet sok az még nekem. Nem is ragozom, csinálok amennyit bírok és kész. Holnap viszont lehet már tényleg vmi RR-t fogok nyomni, comb-kar zóna a terv, majd vmi hasonlót próbálok szemezgetni.
37. nap | ||
Reggeli: | kcal | ch |
egy kis szelet tk kenyér (60gr) | 150 | 28 |
margarin (kb 10 gr) | 43 | |
3 sz téliszalámi | 135 | |
kb 20 gr füstölt házi sajt | 60 | |
1 sz kaliforniai paprika | 15 | 2 |
Tízórai: | ||
Tejeskávé | 46 | 4 |
1 db kókuszos zabfalat keksz | 65 | 7 |
Ebéd: | ||
egy kisebb tányér májgaluska leves | 140 | |
egy kis adag hagymás rostélyos | 290 | 1 |
2 ek krumplipüré | 150 | 25 |
szilva befőtt | 80 | 15 |
Tejeskávé | 46 | 4 |
Uzsi: | ||
1 pohár natúr joghurt fagyasztott meggyel és pici xilittel | 150 | 20 |
Vacsi: | ||
2 db abonett | 38 | 8 |
magyaros szendvicskrém (kb 30gr) | 75 | 1 |
2 sz sajtos párizsi | 26 | |
kb 20 gr füstölt házi sajt | 60 | |
1 sz kaliforniai paprika | 15 | 2 |
1584 | 117 |
Rendeltem ma neten több féle lisztet, mert nálunk nem nagyon lehet kapni ilyesmit, talán a bio boltban van pár fajta, de annyira nem esik nekem útba sosem, macera lenne oda mászkálni, így most bevásároltam. Rendeltem durum lisztet, tönköly lisztet simát és tk-t is, rizslisztet és zabpehely lisztet is, valamint 1 kg xillit-et is. Így mindenhez lesz megfelelő lisztem, tésztához, palacsintához, habaráshoz, bármihez, már alig várom h megérkezzenek :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése