Előszedegettem a régi képeket, még a régebbi fogyimról, majdnem elsőt írtam, de az bizony már nem az első volt, hisz az elmúlt 10-12 ében számtalanszor fogyókúráztam, majd híztam vissza többé kevésbé...
A legrosszabb formában 2009-ben voltam, akkorra már teljesen elhagytam magam, belesüppedtem a depresszióba, és semmi sem érdekelt, csak h végre teherbe essek... Szerencsére időben észbe kaptam és rájöttem a baba is könnyebben fog jönni ha én jól érzem magam a bőrömben, és nem utolsó sorban az sem mindegy milyen kezdő súllyal esünk teherbe... A fogyókúra, vagyis onnantól már inkább nevezhető életmód váltásnak nagyon jót tett, lefoglalt, nem agyaltam folyton a babaprojekten, és természetesen hétről hétre motiváltak az eredmények, és az akkori kis csapatunk, már akkor is Nonóval az élen :)
Akkor viszonylag hamar sikerült leadnom a fölösleges kilókat, sőt, kicsit túl gyorsan is, nem nagyon figyeltem még akkor a részletekre, amiket most már tudok, nagyon keveset ettem, és szinte biztos h nagyrészt izomból (is) fogytam... 2010-ben már nagyon jó formában voltam, de akkor kiderült az IR betegségem, a diétát kicsit csiszolni kellett, bár nagy vonalakban már hasonlított rá az életmódom, akkor lement még 3-4 kg. A legkevesebb 49 kg voltam... És mégsem éreztem igazán jól magam, most már tudom miért, mert zsír így is volt rajtam, ellenben izom nem...
2011-ben ugye kismama lettem, végig nagyon figyeltem az étkezésre, kellett is a cukrom miatt, de a hiúság is vezérelt, nem akartam nagyon meghízni... mozogni sajnos nem mertem az előzmények miatt, így utólag ezt már bánom, de ez a legkevesebb :)
És ugye amit már többször is leírtam, a terhesség alatt felszedett 9 kg-ból nem maradt sok, de a szoptatás elhagyása után sajnos társult még hozzá egy kevéske, így 56-56,5 kg-val kezdtem újra januárban. Igazából a lényeget előtte is próbáltam követni, tk kenyér, a lehető legkevesebb cukor, de a mennyiségre nem figyeltem és bizony sokszor becsúszott uzisra még egy szinte teljes étkezés, méghozzá leginkább kakaós csiga, fánk stb formájában... Ezt megfejelték az ünnepek (Karácsony, Szilveszter)
De nem is a súlyom volt a fő probléma, hanem a mozgásszegény életmód, ugyanis ahogy bejött a tél, a nagy séták is elmaradtak, ennek meg is lett az eredménye, csak úgy rakódott a zsír a legkritikusabb helyekre...
Na de nem is beszélek mellé, jöjjenek a képek, aztán egy kis magyarázat :)
Az első kép 2009 augusztus, 65 kg körül... Ennek láttán döntöttem el, h most már tenni kell vmit...
Második kép kb egy évvel később, nagyjából 50 kg.
Harmadik kép 2013 január, a Nonó fogyiverseny kezdete 56,5 kg.
És az utolsó kép 2013 június eleje 52 kg.
Az észrevételeim h nem sok különbség van a 2 ducibb kép között, bár majdnem 10 kg a különbség, mégsem látszik, és ennek az az oka h mind zsír ami rajtam volt...
A két vékony kép között viszont bőven látok különbséget, bár az elsőn 50 kg vagyok, mégis mintha a 2. képen lennék vékonyabb :D Egyértelműen látszik h izmosabb, tónusosabb a hasam, combom... Ez egyrészt köszönhető Enikőnek, hisz az elmúlt fél évben szinte csak vele tornáztam, néha egy-két RR a változatosság kedvéért. Sikerült zsírt leadnom és némi izmot nyernem talán, legalábbis remélem h így történt, történik :)
És a számok...
2009.08.17. 2010.07.19. 2013.01.03. 2013.06.03.
64,3 kg 51,9 kg 56,3 kg 52 kg
csípő: 96 cm 85 cm 94 cm 88 cm
derék: 77 cm 72 cm 67 cm
köldöknél: 89 cm
comb: 60 cm 52 cm 57 cm 52,5 cm
kar: 29 cm 26 cm
csípő: 96 cm 85 cm 94 cm 88 cm
derék: 77 cm 72 cm 67 cm
köldöknél: 89 cm
comb: 60 cm 52 cm 57 cm 52,5 cm
kar: 29 cm 26 cm
Sajnos régen nem tudtam mindent hol kell pontosan mérni és nem is tartottam mindet fontosnak, így nincs mindenhová adat, de a lényeg látszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése